Nemrég 3 napot töltöttünk az erdőben. Éjjel és nappal, sátor nélkül. Férfikörben. Hátunk mögött hagyva civilizációt, zsezsgést, kényelmet, zajt, feladatokat. És belevetettük magunkat az erdő hűvös nyugalmába, csendjébe, a hátizsák cipelésébe, szabadban alvásba. Néha együtt, beszélgetve, néha magunkba, gondolatainkba mélyedve.

A túra előtt meséltem a páromnak, hogy sokakkal beszéltettem, akik szoktak túrázni, kirándulni, de a többségük még sohasem aludt kint az erdőben! „Szerintem furcsa – mondtam – hogy itt vannak az erdők karnyújtásnyira tőlünk, mégis kevesen alszanak kint.”

Erre párom csak annyit mondott: „Ez nem furcsa Drágám!

Csak te vagy ilyen hülye, hogy az erdőben akarsz aludni!" :-)

Hát jelentem: újra megéltem mennyire fantasztikus, testet és lelket emelő egy ilyen túra!!! És nem vagyok egyedül abban, hogy ez jóóó! :-) Akiben van egy pici nyitottság erre, annak mindenképpen érdemes egyszer kipróbálnia az erdőben alvást! Legalább egyszer! 

ÉLMÉNY ÉS TANULSÁG

Ez a túra attól volt annyira különös, hogy nem csak átéltük, hanem mindannyian tanultunk is belőle: magunkról, életünkről, családunkról, céljainkról, álmainkról.

Hatan 6 különböző élethelyzetből érkeztünk, mégis rengeteg közös van a kihívásainkban. A sok beszélgetés, az örömök és a kérdőjelek megosztása, egymás segítése önmagában is előre vitt az utunkon.

A természet ráadásul számtalan helyzetet teremtett, hogy önmagunkról tanulhassunk.

És a természet nem jó fej, vagy rossz fej! Nem gonoszkodik, csak megtörténnek a dolgok. De brutális őszinteséggel visszatükröz mindent, amit teszel:
- Ha nem viszel magaddal elég vizet – szomjas leszel!
- Ha felesleges cuccokat pakoltál – szidhatod magad, hogy napokig kell azokat cipelned!
 - Ha az elmúlt hónapokban nem figyeltél az étkezésedre, nem mozogtál, nem éltél egészségesen – ki fogsz dőlni, küzdeni fogsz és és nem tudod rendesen végigcsinálni!
- Ha nem figyelsz oda eléggé a térképre eltévedsz és nem jutsz el oda, ahova szerettél volna!

Számomra is ismét kemény tükröt tartott a természet!

A Csóványos 938 méteres csúcsa felé tartva a lábaim felmondták a szolgálatot… Hiába futottam ebben a félévben viszonylag rendszeresen. Hiába igyekeztem csak a legszükségesebbeket magammal vinni. Egyszerűen nem ment. Nem az izmok nem bírták, egyszerűen mindenem begörcsölt…
Lépésenként küzdve, összeszorított fogakkal haladtam felfelé, miközben a csapat jól előre ment. Párszor már ott tartottam, hogy ledobom a hátizsákot, összekucorodom és ott helyben meghalok Magyarország egyik életveszélyesen hegyén! :-) (És közben az Everest film lebegett a szemem előtt…)

Végül csak tovább mentem. Az tartotta az erőt bennem, hogy fönt várnak a srácok és tovább akarok menni!

 És végül kínkeservvel csak felértem a csúcsra, másnapra pedig regenerálódtam, és már simán bírtam a távot!
De be kellett látnom, hogy legközelebb sokkal jobban oda kell figyelnem az étkezésre egy ilyen túra előtt! Ráadásul kiderült utólag, hogy mégis több kilónyi felesleges cuccot vittem magammal… Mintha az egész világ terhét én akartam volna cipelni… Ez pedig szimbolikusan akár az életemről is szólhat…

Köszönet ezért a tanulásért!

 A TERMÉSZET, MINT NAGY TANÍTÓ

A természeti közeg terápiás, személyiségépítő voltát már régóta felfedezték! Az 1930-40-es évekig nyúlik vissza, amikor útjára indult az Outward Bound szervezete, mely napjainkra több, mint 30 országban tevékenykedik. Ez a szervezet erdőn, mezőn, vízen, sziklán, télen, nyáron tart önfejlesztő csoportokat.

Az alapító, Kurt Hahn már a negyvenes években az akkori fiatalok 6 társadalmi problémáját azonosított:
- a fizikai erőnlét hiánya,
- a kezdeményezőkészség és vállalkozó szellem visszaesése,
- képzelőerő csökkenése,
- a kézügyesség hiánya,
- az önfegyelem csökkenése,
- egymás támogatásának hiánya.

Ezek a megfigyelések indították szervezetének megalapítására. Mottója egész életén át ez volt:

„Több van benned, mint amit gondolsz magadról!” Kurt Hahn

Érdekes elgondolni, hogy ha már a 40-es években ezek komoly problémáknak számítottak, akkor vajon mit szólna Hahn a mai társadalmunkhoz!? :-)

 *****

ÉLMÉNYEK

A túránkon mi is megéltük, hogy a természetben ki kell lépnünk a megszokottból, a jól ismert komfortunkból és szembenézni azzal, „ki vagyok én, ha épp a határaimhoz érek”?

Megéltük néha a fizikai korlátainkat. A vacsoránkat magunk főztük és természetesen a tüzet az gyújtotta, a bográcsállványt az készítette faágakból, akinek a legkevesebb gyakorlata volt ebben, hogy kipróbálhassa magát ezen a területen is. :-) De jól sikerült, a vega paprikás krumpli is szerencsésen elkészült!

Közösen hoztuk a döntéseinket és ha elvétettük az útirányt, akkor mindenki számot vethetett saját magával, hogy ő miért nem jelezte, hogy „érezte”, hogy rossz irányba megyünk.

Megéltük, hogy hajnali 5.30kor, ha érkezik a felhőszakadás, akkor két percünk van arra, hogy összepakoljunk, ha nem akarunk vizesek lenni!

Mindezeken túl számomra a legcsodásabb az volt, amikor a Csóványos tetején (938 m) lévő kilátó oldalsó teraszán aludtunk! Hajnalban többször felébredtem – körben halk madárcsicsergés, susogó fák, fölöttem a homályosuló csillagok, az orromban pedig az elmondhatatlanul friss erdei levegő illata.
Éjfélkor, lefekvés előtt még felmentünk a kilátó legtetejére… Felejthetetlen élmény!
360 fokos panoráma, kicsit felhős ég, csillagok, a mélyben erdők és közte eldugott kis falvak villódzó fényei… és csend, mély, néma csend mindenfelé. És mi állunk Magyarország egyik legmagasabb pontján…

Emlékezetesek maradtak még számomra az esti beszélgetések a tűz, vagy éppen a zseblámpák fényénél. Illetve az egész túra békés ritmusa, ahogy feszültségek, sietség nélkül mentünk úgy, ahogy nekünk jól esett, konfliktusok és viták nélkül. Közben őszinte, nyitott férfibeszélgetések. Néha egymás ugratásával, néha az örömök, vagy a saját gondok kibeszélésével.

(A kilátós képért köszönet Karosi Rolandnak, aki szintén a csapat tagja volt! Ez volt az ő fekhelye az első éjszakán! :-) )

MIRE EMLÉKSZEL MAJD 2016-BÓL?

Azokért a pillanatokért, eseményekért érdemes élnünk, amelyekre akár évek múlva is emlékszünk!

És tudom, hogy ez a 3 nap emlékezetes marad és még évek múlva is fogok táplálkozni az ottani élményekből! Ezért is térek rendszeresen vissza az erdőbe! Ahol béke, nyugalom, feltöltődés és szabadság vár.

Elképeszt, hogy mindössze egy vonatjegy, egy óra út (!) és egy kis túra választ el ettől az élménytől. A napok telnek egymás után, de az ilyen napok biztosan különleges élményeket hoznak!

 *****

UTÓIRAT: AZ ÉJSZAKA, AMIKOR VÉGLEG LEGYŐZTEM A FÉLELMET

Még egy élményt hadd osszak meg, amely arról szól, honnan indult, hogy ennyire fontos számomra az erdő:

Gyerekkoromban természetesen én is sokszor túráztam. Sok kalandos könyvet olvastam a Winnetou-tól a Tom Sawyerig és mindig elhatároztam, hogy majd éjjel én is kilopózom és izgalmas dolgokat fogok csinálni… Aztán leszállt az éj és amikor a nagyinál elindultunk volna, hogy titokban kimegyünk a kertbe már nem tűnt olyan vicces dolognak… Sőőőt! Minden hang és árnyák nagyon fura lett és néha még az ágyamban is rettegtem!

Fiatal felnőtt koromra is furcsa mód megmaradt valamennyi ebből a félelemből. Az agyam tudta, hogy minden biztonságos, mégis elő-elő fordult, hogy féltem, amikor egyedül voltam.

Aztán egyszer – egy vidéki önismereti táborban – különös elhatározásra jutottam: fogtam a hátizsákomat, összecsomagoltam hálózsákot, zsebkést, ruhát, ennivalót és nekivágtam a közeli erdőségeknek. Nem volt sem térképem, sem iránytűm, sem igazi célom, csak az, hogy menjek minél távolabb a civilizációtól és nézzek szembe az ismeretlennel, a bizonytalannal, a félelemmel – és önmagammal!

Egész nap gyalogoltam, este pedig találtam egy csodás táborhelyet. Egy kisebb domb oldalában tüzet gyújtottam, szalonnát sütöttem és élveztem azt a mély, békés csendet, ami csak a természetben megélhető. Semmi elektromos zaj, jármű, szomszédok… Csak a végtelen nyugalom, lassúság és mozdulatlanság.

Nem bírtam betelni ezzel a csodával.

Éjjel békésen aludtam a harapni valóan friss levegőn, fejem felett a csillagos éggel. Hajnalban láttam pár őzet és egy rókát, majd reggel hazaindultam.

Út közben faragtam magamnak egy vastag és erős ágból vándorbotot és estére magabiztosságtól duzzadóan hazaértem.

A félelem pedig örökre eltűnt. Fiúként indultam el és férfiként tértem vissza!
Azóta pedig semmitől sem félek!
És megfogadtam, hogy minden évben egyszer a szabad ég alatt fogok aludni!