Egy blog apaságról, változásról, gyerekkori álmokról, hétköznapi örömökről és küzdelmekről

2016. február 03. 22:30 - Halmos Gábor

Egy "fejből mese" - A kis gyertyaláng

A mesék fontosak a gyerekek számára. A mesék oldják, vigasztalják, megnyugtatják a gyereket.

De nem mindegy, hogy milyen az a mese!

Dr. Vekerdy Tamás szerint: "A látott mese, nem mese", ugyanis az leállítja a belső képalkotásukat.

Helyette "meséljünk fejből még akkor is, ha nem a saját mesénket mondjuk el! Nem baj, ha valakinek ez nem erőssége. El kell olvasni előre a mesét, és rosszabbul, keverve-kavarva az eseményeket, részleteket is kihagyva akár, de fejből elmondani."

Amikor először hallottam ezt a gondolatot egyrészt nagyon egyet tudtam érteni vele. Másfelől viszont "egy újabb teher"-nek éltem meg szülőként! (és az is! :-) ) Már az sem elég, ha jó meséket olvasunk fel?!

Hát bevallom őszintén, nekünk nincs erőnk minden este fejből mesére! Ehhez ihlet, ötlet, nyugalom szükséges nekem. A srácok szokták is kérdezni: "Apa, ma már betöltődött a fejedbe az újabb mese?"

Odáig eljutottunk, hogy esténként csak olvasós mese van, és ha van erőnk - leginkább hétvégénként - összebújunk a nagy felnőtt ágyban és jöhet a fejből mese! Ilyenkor vannak állandó mesehősök (kis dínók, Kristóf a kisfiú és a sárkány barátja, Kukacos egy kis manó az erdő szélén stb.), amik köré a nagyobbakkal együtt újabb és újabb meséket szövünk. (A kicsi még inkább ugyanazt az egy-két mesét szereti változatlan formában meghallgatni.)

Egy ilyen közös estén, gyertyafény mellett született a következő mese is, amibe én beleszerettem. Ha van kedved oszd meg te is a csemetékkel! Ha gondolod olvasd fel, vagy ha van kedved próbáld meg fejből továbbadni! :-)

----------------------------------

A KIS GYERTYALÁNG

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi gyertya. Ez a kicsi gyertya egy kis házikóban lakott, a házikó pedig egy sötét erdő közepén állott. A házikóban egy anyuka, egy apuka és kicsi lánykájuk lakott, akik minden este meggyújtották a gyertyát és a fénye mellett beszélgettek, nevettek, énekeltek. A gyertya adta az egyetlen szobácska fényét, mert nem volt a házban sem áram, sem lámpák, sem semmi egyéb más fény.

Történt egyszer, hogy a házhoz hatalmas markolók, teherautók, dömperek, targoncák érkeztek. Napokon át ástak, földet pakoltak, pöfékeltek… és mindeközben hosszú kábelt fektettek le a házikóig, amiben ide vezették az áramot. A házban pedig konnektorokat tettek mindenhova, lámpákat szereltek, még egy televíziót is tettek a szobába.

Amikor minden kész lett, este, amikor sötét volt az anyuka felkapcsolta a házikó összes lámpáját. Csodálatos fény áradt el mindenhol és a kislány nagy, kerek szemekkel figyelte a csodát és tapsikolt örömében. Mindenki boldog volt a házban egy valakit kivéve: a kis gyertyát. Ez volt az első este, hogy nem gyújtották meg. Aztán teltek a napok és már soha nem gyújtották meg újra. Lassan mindenki el is felejtkezett a kis gyertyáról. Ő először csak várt-várt, remélt, de idővel megértette, hogy rá már nincs is szükség. Egyre szomorúbb lett, amíg aztán bánatában elbújt a legmélyebb fiók leghátsó szegletébe és ott sírdogált egész álló napon.

Egy nyári este azonban hatalmas vihar kerekedett az erdőben. Fújt az szél, tördelte a fák ágait, dörgött és villámlott, és hamarosan az eső is eleredt. De olyan sűrűn esett, olyan felhőszakadás kerekedett, hogy sártengerré változott az egész erdő. Hamarosan az újonnan lefektetett vezetékek is átáztak, és hirtelen elment az áram a házikóban, a család korom sötétben maradt.

Egy ideig ijedten ültek, a kislányt ölébe vette anyukája, az apuka pedig tapogatózni kezdett a kis gyertya után. Végigtapogatta a polcot, ahol régebben tartották a gyertyát, de nem találta sehol. Aztán végigtapogatta a többi polcot is, majd a szekrényeket, de ott sem volt. Már majdnem feladta a keresést, amikor a legmélyebb fiók leghátsó sarkában végre megtalálta. Elővette, lefújta róla a port és egy gyufa segítségével meggyújtotta…

Barátságos, meleg fény ömlött szét a szobában, a kislány pedig nagy, kerek szemekkel bámulta a vékonyka, remegő narancssárga lángocskát. A látványától melegség járta át a szívét is és már nem félt, kimászott anyukája öléből is. Aznap este lefekvésig beszélgettek, nevetgéltek, énekeltek, és rájöttek, hogy mindez már nagyon hiányzott az életükből.

Másnap reggel aztán újra lett áram a kicsi házikóban, de attól a naptól fogva minden este lekapcsolták az összes lámpát és a kicsi gyertya fénye mellett beszélgettek, nevetgéltek és énekeltek…

 

photo_2015_10_12_19_58_00.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://apamegintjofejlesz.blog.hu/api/trackback/id/tr708358284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Egy blog apaságról, változásról, gyerekkori álmokról, hétköznapi örömökről és küzdelmekről