Egy blog apaságról, változásról, gyerekkori álmokról, hétköznapi örömökről és küzdelmekről

2017. március 11. 21:25 - Halmos Gábor

Gyereknevelés kütyüvel, vagy nélküle?

Az elmúlt hetekben több heves beszélgetésben vettem részt, ahol a téma ugyanaz volt: kütyük kontra gyermekek. Ez manapság egy „hot topic”! És vegyük észre:

A következő évek, évtizedek egyik legnagyobb kérdése az lesz, hogy hogyan használjuk a kütyüket?
Hogyan viszonyuljunk hozzájuk? Mit engedélyezzünk a gyerekeknek?
Hogyan kebelezik be az életüket, vagy éppen támogatják azt?

Egyszerűen megkerülhetetlen ez a kérdés manapság és muszáj mindenkinek kialakítania a saját álláspontját ebben, főleg szülőként a gyermeknevelés kapcsán.

A vélemények spektruma pedig iszonyat tág a „tablet-et a 2 évesnek is, különben lemarad a világtól” megközelítéstől a „tablet ördögtől való, sohase adjuk a kezébe” álláspontig.
De ma nincs ember, aki meg tudná mondani a jó választ! Egyszerűen olyan kevés idő telt még el a kütyük feltalálásától, hogy nem tudhatjuk, hosszú távon mit okoznak!

NODE AZ EMBER NEM VÁLTOZOTT MEG KÉT ÉVTIZED ALATT!

Vegyük figyelembe, hogy azért mert két évtized alatt megérkeztek ezek az eszközök, az ember, a maga biológiai valójában, anatómiájában, idegrendszerében, agyi működésében nem volt képes megváltozni hirtelen! Ugyanazok a lények vagyunk mai is, akik voltunk 10, vagy 100 éve, éppen ezért az egészséges felnőtté váláshoz is nagyjából hasonló dolgok szükségesek, mint amik 10-100 éve fontosak voltak: játék, fára mászás, homokozás, beszélgetés, lelki fejlődés… És a kütyük csak némileg egészíthetik ki ezt a fejlődési folyamatot!

Természetesen ez csak egy megközelítés a sok közül, de én hajlok rá, hogy e felé billenjek!

Nem kezdek el kutatásokat és tanulmányokat idézni. Tele az internet ilyenekkel a képernyők káros hatásáról!

Csak leegyszerűsítve annyit, hogy e szerint a megközelítés szerint ahhoz, hogy egészséges felnőtt gyerekeket neveljünk arra van szükségük a gyerekeknek, hogy természetes dolgokat csináljanak, használják a kezüket, hogy megfelelően fejlődjön az idegrendszerük, sokat játszanak, a kíváncsiságukra épüljön a tanulás (és nem az információ tölcsérrel betöltésére) és a gyermek önismerete, magával való tudatossága fejlődjön ki!

„Az a gyerek lesz sikeres a jövőben (abban a jövőben, amit még nem is tudunk milyen lesz), aki nem mereven kötődik szabályokhoz, hanem képes kapcsolódni önmagához, érzéseihez, létezéséhez, ahhoz, amit tapasztal és képes eldönteni, hogy mi fontos számára és mi nem fontos.” Boros András, személyiségfejlesztő pszichológus

Beszédes az a történet is, ami szerint egyszer Steve Jobs-ot kérdezték arról, hogy a tizenéves gyermekei mit gondolnak az általa megálmodott iPadről és társairól, amire azt válaszolta: „nincs véleményük, még soha nem volt a kezükben”!

E mellett pedig egyre több Szilícium-völgyi IT gurutól hallani, hogy nem engedélyezik a gyerekeiknek a kütyüket. „Mi tudjuk, mit okoznak, nem való a kezükbe” felkiáltással…

ELTERELÉS

photo_2016_07_23_9_12_25.jpgHiszem, hogy az egyik legfőbb eszköz a kütyük elleni „harcban” – hiszen néha harc ez – az ELTERELÉS!

Akkor van a legkönnyebb dolgunk, ha a gyermek egyszerűen nem szeretné képernyő előtt tölteni az idejét! De ez akkor nem történhet meg, amikor nem lát igazán vonzó alternatívát!

Van szerencsénk egy olyan suliba járatni a nagyfiunkat (8), amelyben nincs kütyü. Ráadásul rengeteg lehetőséget adnak a gyerekeknek kint lenni a szabadban, barkácsolni, kötni, kézműveskedni, rajzolni, festeni.

Fél év telt el amióta oda jár és én elképedve látom mekkora változáson ment át a fiúnk! Egyszerűen olyan közegbe került, amelyik alternatívát kínál, jó példát mutat arra, hogy mi minden izgalmas dolgot lehet csinálni „hagyományos módon”.

És a fiam EGYSZERŰEN MÁR NEM AKAR KÜTYÜZNI! Nem érdekli. Feltárult előtte egy új világ, ami felülírja a vágyat. Korábban se volt a rabja, de azért kíváncsi volt rá, ami most eltűnt.

Például az iskolában rendszeresen barkácsolnak. Fúrnak, faragnak, szögeket húznak ki, fűrészelnek stb. És a fiunk a 8. születésnapjára barkács készletet kért! :-) És szuper boldog vele! És kapott egy óriási falapot, megrajzoltuk szépen és elkezdett vésővel, kalapáccsal egy „kalaha” játékot kifaragni. És élvezi! És néha egy órán át csak kopácsol. Pedig egy nagyon nyüzsi, el nem ücsörgő gyermek. És mégis: megtanul ezen keresztül koncentrálni, figyelni, elnyugodni. Elképedve figyelem a változási folyamatát!

EGY CSODÁS NAP A NAGYI KERTJÉBEN

file_2017_03_11_20_53_16.jpegA mai napon átmentünk a nagyihoz, ahol nagyobb kert van. És nem hittem el látni, ahogy a 3 srác egész nap – az ebédet és utána a pihit kivéve – kint voltak a kertben: kalapálás, ásás, gereblyézés, fűrészelés, szögelés, baltával vágás (igen, a 4 éves is)! És mindezt önszántukból, néha még össze is vészve, hogy ki csinálhatja az egyes feladatokat! És egyszer nem merült fel, hogy kütyüzni szeretnének.

Pedig a nagyfiamnak hétvégénként naponta 30 percet engedélyeztünk telefonos játékot. De már hetek óta nem is kéri! Már nem érdekli…

A FELNŐTTEK IS ÁLLANDÓAN NYOMOGATNAK

Ugyanakkor ne legyünk álszentek! Rengeteget hallom, hogy „bezzeg a mai fiatalok, állandóan nyomogatják a telefonjukat…”. És úgy teszünk, mintha csak ők lennének ilyenek! Pedig nem! :-(

A felnőttek, a középkorúak, vagy a még idősebbek is pont ugyanezt csinálják! Csak talán nem veszik észre!

10 évvel ezelőtt, de még 2-3 éve is amikor egy vezetőképző tréningemen kihirdettem, hogy SZÜNET, akkor a kollegák egymás felé fordultak és elindult a csacsogás: te melyik területről jöttél? mit csináltok? ismered-e XY-t…. és vég nélkül ment a beszélgetés.

Ma kihirdetem, hogy SZÜNET,ÉS mindenki vadul a telefonjába mélyed, telefonál, kütyüvel a kezében pisil, aztán a szünet végén újra felemelik a fejüket: nahát, emberek, akkor tréningezzünk tovább!

Szomorú! :-(
Láthatóan apadnak az emberi kapcsolatok!

KEDVES SZÜLŐK: A GYEREKEKNEK MI SZABUNK HATÁRT

A saját életünk egy dolog, de a gyerekeink számára nekünk kell meghatároznunk, hogy hol a határ. Tőlük – szerintem – nem elvárható, hogy önmérsékletet tanúsítsanak (pláne ha a felnőttek se tudnak).

Ne dobjuk le magunkról a felelősséget! Nekünk kell dönteni!

Nem igaz az, hogy „de hát elveszi magától a tabletet, nem tudok vele mit kezdeni!” Ilyen nincs! Pedig hányszor hallom, hogy „de hát az 3 éves simán elveszi a telefonom, nincs mit tenni!”
Ilyenkor megkérdezem: „A konyhakést is hagyod neki, hogy elvegye? Azt is csak úgy egyedül elveszi és játszik vele?”
Ugye, hogy nem!

Az, hogy a gyermek mennyit használja a telefont / tabletet stb. csak rajtunk, szülőkön múlik!

SZABAD-E TILTANI?

Nagy kérdés, hogy szabad-e tiltani? El lehet-e venni tőle?
Szerintem IGEN! A legdemokratikusabb nevelés mellett is van olyan, amiben a felnőttnek kell döntenie!

Természetes, hogy ez feszült helyzeteket is hozhat.
Amikor sok éve rájöttünk, hogy kár volt napi szinten engedélyezni a telefonos játékokat az akkor 4 éves gyerekünknek, akkor egy hét őrjöngés volt, amikor ez megszüntettük. De túlélte!

Amikor kivittük a nappaliból a TV-t és letiltottuk az esti mesét, akkor 2 napig hiszti volt. De a 3. napon este már nem is kérdezték, hogy mi van a „nézős mesével”, hanem mentek a könyvespolchoz és hozták a kedvenc meséjüket!

A biológiában is ismert, hogy vannak olyan ingerek, amiket „szupernormális ingereknek” neveznek amelyek automatikusan felülírnak minden mást ingert. Ilyen például az édes íz preferálása az állatvilágban! Az evolúció során ez nagyon hasznos volt, mert az édesebb étel több cukrot és így több energiát jelent, ami az állatvilágban a túlélést jelenthette... Igen ám, de ez az inger megmaradt napjainkra ami a jóléti társadalmunkban már többet árt, mint használ!

Ezért nem bízhatunk mindent a gyerekekre, hogy eldöntsenek saját maguk kapcsán. Van, amiben nekünk, szülőknek kell észnél lennünk!

DE HA MÁR NEM TILTJUK, LEGALÁBB NE SEGÍTSÜK!

Meglep, amikor szülők rácsodálkoznak arra, hogy a gyerekük állandóan lóg a tableten… aztán elmeséli, hogy pont ő vette neki karácsonyra, szülnapra stb. Ő adta a kezébe! Ő töltötte fel a programokat! Ő adja hozzá a wifit!
Node akkor miért csodálkozunk, hogy használja?

Ha nem szeretném, hogy használja, akkor minek adom oda neki? Vagy miért nem helyből korlátozottan? Például: este 6-8ig van internet, egyébként kikapcs!

NEHÉZ EBBEN A KÖZEGBEN

Természetesen nagyon nehéz ebben a közegben korlátot szabni.
A gyerekek mindenfelé látják a kütyük használatát: szüleiktől, utcán, osztálytársaknál stb. Ráadásul az iskolai házi feladatok, barátokkal való kapcsolattartás is megkövetelheti (bár azért ugyanezt ovis korban még nehéz érvként felhozni!).

Érthető, hogy nehéz ezek között az elvárások között jól lavírozni!

És még kismillió egyéb szempont is közbeszól: követni kéne a technológiai fejlődést, gyakran fáradt a szülő, felgyorsult a világ, a szülők se kötnek, barkácsolnak és társasjátékoznak már…
Rengeteg szempont van még, amelyiket érdemes megvizsgálni a téma kapcsán.

Node az azért elgondolkodtató, amikor egy 14 éves kamasz, aki egyébként nincs beleesve az internetbe, sokat sportol, barátokkal van, bizalmas a viszonya a szüleivel azt mondja az anyjának egy kellemetlen téma felmerülésekor, hogy:

„Anya, inkább beszéljük ezt meg chat-en…”

Mit hoz a következő 10-20 év, ha ebbe az irányba megyünk tovább?
Ezért fontos, hogy közösen gondolkodjunk, beszélgessünk hogy mi lehet a legjobb megoldás a kérdésre!

TE MIT GONDOLSZ? MI A TE MEGOLDÁSOD?

 

Ha tetszett az írás olvasd el többi bejegyzésemet is: www.apamegintjofejlesz.blog.hu.

Ha Férfiként te is szeretnél tudatosabb Apa, Társ lenni, jobban megtalálni az egyensúly életedben like-old ’A férfi újta – Tudatos Férfiak köre’ facebook oldalamat és válogass az aktuális programok között, vagy nézd meg a www.aferfiutja.hu oldalt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://apamegintjofejlesz.blog.hu/api/trackback/id/tr1412330845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Egy blog apaságról, változásról, gyerekkori álmokról, hétköznapi örömökről és küzdelmekről