Itt az idő, eljött a változás ideje…

Egy szép nyári napon kezdődött minden...

A gyerekek vidáman játszottak a kertben egy szál bugyiban. Homokoztak, saraztak, lapátoltak formáztak... Annyira gyönyörűek, mosolygósak, a természet ajándékai, szívem gyönyörűségei.
Éppen élveztem azt az egy-másfél percet, amikor épp senki nem öli a másikat.
Napok óta nem dolgoztam, ezért - elvileg - jókedvű és békés voltam a legfontosabbak körében - a családommal!

De én csak a telefonomat nyomkodtam, és minden igyekezetemmel azon fohászkodtam, hogy ne kelljen mindjárt közbelépnem, mert épp egyik üti a másikat. Sőőt. Még inkább azért fohászkodtam minden erőmmel, hogy kibírjam a maradék pár napot a gyerekekkel, amíg végre mennek a nagyihoz, és újra gyerekmentesek lehetünk pár napra a feleségemmel...
Őszintén: a hátam közepére (se) kívántam ezt a "békés, boldog" családi napot.

Aztán később - amikor persze tényleg elkezdték egymást ütni - hosszasan és jólesően üvöltöztem velük egyet. Mese helyett kölcsönösen dühöngtünk egyet egymásra.

Este keserűen és szomorúan kapcsoltam le a villanyukat, hogy megint elment egy nap úgy, hogy nem tudtam velük boldogan és vidáman, szeretetben együtt lenni.
Megint egy napot elvesztegettem az életemből! Sajnos messze nem az első napot! :-(

És - ezen a napon - rájöttem, hogy ez így nincs rendben!

Ők a világon a legfontosabbak számomra. Hogy lehet, hogy nem élvezem a velük való együttlétet?
Mi történt velem, hogy én, aki mindig is annyira fontosnak tartottam a családomat egyszer csak elkezdtem "menekülni" előlük?

Rájöttem, hogy ezen a helyzeten csak én tudok változtatni! Én vagyok a felelős az életemért, ezért én vagyok felelős a megváltoztatásáért is. Ezért:

ITT AZ IDŐ! ELJÖTT A VÁLTOZÁS IDEJE!