"Apa mikor jössz, fiam mennem kell, vár a kötelesség..." (Zorán)

Küldöm ezt a dalt minden szülőnek, aki mondja néha: most nem érek rá, de majd később, később annyit játszunk...
Csak vigyázz, hogy az a "majd" el is jöjjön minél hamarabb!

Amikor nincs kedvem, amikor fáradt vagyok, amikor a sok "fontos" feladat jár a fejemben, amikor csak egy kicsi nyugalmat szeretnék... akkor lenézek a kerek-kék huncut hívogató gyermeki szempárra, és igyekszem keresni egy kis energiatartalékot és menni egy kicsit játszani,beszélgetni, birkózni... És próbálok memorizálni minden pillanatot, ölelést, huncut tekintetet, mert olyan gyorsan elmúlik ez a kisgyerekes időszak - még ha néha nagyon várom is - és hiányozni fognak a picike emberkék.

Jó lenne úgy a gyerekekkel lenni, hogy később ne bánjam ezeket az éveket, hogy nem voltam velük eleget az egyszerű hétköznapi pillanatokban!