Következzék egy kis kalandozás Új-Zélandra és a férfi erőbe…

A férfi-minőség egyik alapja az erő!
A nyers erő, a belső erő, a teremtő erő, a pusztító erő, a támogató erő, a lángoló erő...
Nekünk férfiaknak fontos, hogy tisztában legyünk, mit jelent számunkra az Erő! Honnan táplálkozik az erőnk, honnan nyerjük és hogyan teremtünk általa. Ahhoz, hogy igazi, „Vad férfivé” váljunk, és ne csak felszínes „macsó férfiak” legyünk fontos, hogy kapcsolatban legyünk erőforrásainkkal, belső erőnkkel (részletesebben a Vad és Macsó férfiról itt olvashatsz)!

Számomra az egyik legerőteljesebb kifejezése a Férfi-erőnek az új-zélandi maori őslakosok tánca, a HAKA. Hátborzongató energia és összpontosítás sugárzik belőle! Fantasztikus.
Láttál már te is HAKÁT?

Íme egy reklám, egyesítve a hakát, a rögbit és az ősi harcos energiákat:

Számomra ez a „tánc” egyszerre szól a keménységről és a lágyságról!

Amikor Új-Zélandon jártam több maorival beszélgettem. Elmondták, hogy sokan félreértik a táncukat.

Januárban, amikor nem dolgoztam, hanem rendeztem soraimat, feltöltődtem (részleteket itt olvashatsz) elhatároztuk a Párommal, hogy a párkapcsolatunkért is teszünk, újra hisz mindig lehetnek kimondatlanságok, csikorgások, egymás meg nem értése. Ez rendben is van, de folyamatosan tennünk kell azért, hogy közösen fejlődhessünk.

Mátrai elvonulásom alatt egy levélkében foglaltam össze a gondolataimat. Ez jó alkalom volt végiggondolni, hol is tartunk. Utána pedig egy kettesben elköltött ebéd közben tudtunk beszélni minden, számunkra fontos dolgokról.

Mindez – tudom – elég személyes téma. Azért osztom meg mégis itt a blogomon, hogy mindenkit biztassak: rendszeresen tegyen a kapcsolataiért és főleg a párkapcsolatáért! Néha egyes témákról nehéz beszélni, nehéz egyáltalán előhozni, de ez ad esélyt arra, hogy minél inkább értsük egymást, és a konfliktusok ne mérgezzék meg a kapcsolatokat!

És a levél:

avagy ne (ön)ostorozz olyan hamar!

Nem értem, esküszöm nem értem miért, de a 3 gyerek együtt néha 10X olyan nehéz, mint kettő. És fogalmunk sincs, miért van így!

Asszem már leszoktam arról, hogy megítéljek más családokat, neveléseket. Látom, hogy a gyerekek, a leosztások, az életkorok, a szülők hozzáállása mennyire sokféle feltételeket teremtenek. Hiszem, hogy mi, szülők a neveléssel max-max az 50%-át adjuk hozzá a gyerekek sikerességéhez/sikertelenségéhez. A többit hozzák magukkal a születésükkel, temperamentumukkal. (Szeretném hinni, hogy a jó dolgokat mi adjuk, a rosszakat ő hozza, de sajnos nem így van! :-) )

 (Ne ítélkezz az utamról, ha nem jártad végig ugyanazt, mint én!)

Van azonban még egy tényező, ami színesíti a képet. Hívhatjuk ezt családi- vagy csoportdinamikának, rendszerdinamikának, egymásra hatásnak, szinergiának… ki tudja…

Januárban – előre megfontolt szándékkal! – nem dolgoztam. Ennek az egy hónapnak a tanulságairól szeretnék írni, mert sokan kérdeztétek.

Előre kell azonban bocsátanom, hogy ez nem „csak” egy rendes szabadság volt! Nem azért vettem ki az egy hónapot, hogy pihenjek, nyaraljak, síeljek, wellnesseljek. Ennél tudatosabban akartam kihasználni az időmet, és a feltöltődésen túl előre haladni az utamon!

Van egy mondás, amit nagyon szeretek:

“Ha elméd határait egy új élmény kitágította, akkor onnan már soha nem tudsz visszatérni a régi dimenzióba.” Oliver Wendell Holmes

Számomra ez az egy hónap egy ilyen kis tudattágítás volt! És innen már nem tudok, nem akarok visszatérni a régi dimenziókhoz! Egy újabb kis lépcsőfokot léptem előre.

1995-ben, amikor az egyetemet kezdtem az országunk rohamosan fejlődött, a régió éllovasa voltunk, de még elmaradva a nyugattól. A rendszerváltás utáni lelkes évek voltak ezek. Sokat jártam külföldön és hittem, hogy egyre jobban fel fogunk zárkózni nem csak életszínvonalban, hanem gondolkodásmódban, kultúrában, oktatásban stb. is. Biztosra vettem, hogy az én felnőtt koromra egy nyugodt, virágzó, barátságos országban fogok élni.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy 20 évvel később azért kell küzdenie pedagógusoknak, szülőknek, hogy olyan alapvető dolgot elérjenek, hogy normális és élhető iskolarendszer legyen. Hogy ne idejétmúlt, régi szemléletű megközelítéssel, a 21. századi elvárásoktól messze elmaradó módon történjen az oktatás. És legfőképpen azt nem gondoltam, hogy az iskola, vagy az oktatási forma szabad megválasztása ennyire borzasztóan nehéz legyen!

Sajnos nagyon sok, már iskoláskorú gyermek szülejétől a legjobb, amit hallok az iskolákról az, hogy:

„Ahhoz képest nem is olyan rossz!”

„Hát igen, a rendszer tényleg nagyon kemény, de a mi tanító nénink még mindig olyan aranyos és ami hülyeség, azt nem tanítja!”

De milyen az az ország, ahol „nem olyan rossz” az oktatás?

Íme a film, amit minden szülőnek, vezetőnek, pedagógusnak, pszichológusnak, és mindenkinek látnia kellene, mielőtt emberekkel foglalkozik!

Mérei Ferenc - Módszerek (20')

Nézd meg, és gondold végig, hogy te milyen hatást gyakorolsz a gyermekeidre? Mely szavaiddal és mondataiddal építed őt, a kis lelkét, és esetleg melyekkel rombolod az önbizalmát, magabiztosságát, kreativitását.

Sajnos valamennyien követünk el hibákat. A kérdés az, hogy igyekszünk-e ezt tudatosan felismerni, és változtatni!?

A FILMRŐL:

Mérei Ferenc, magyar pszichológus és munkatársai készítették a 60-as években az autokratikus, demokratikus és laissez fair (megengedő) stílusok gyerekekre gyakorolt hatásáról. A film egy megvalósított kutatás része, így valóságosan mutatja meg az egyes szülői viselkedések eredményét.

Mert a farsang nem csak játék és mese! Hallottál már a gonoszról? A csúf, szörnyű izgulásról?

A farsang főleg a gyerekeknek jó buli! Bár nekik sem mindig! A szülőknek, óvónéniknek stb. már több nehéz pillanatuk is lehet. Álljon itt néhány példa, hogy kicsit nevethessünk, ne csak a fogunkat csikorgassuk. És ha nálad is történt ilyesmi tudd, hogy máshol is előfordul! :-)

Idén kalóz jelmez. Anya szépen megvarrta a fél szemet lefedő szemtakarót. Kipróbálni már nem hagyja a gyermek… Reggel az oviban alig 15 percet dobunk rá az öltözésre azzal, hogy próbáljuk rászerkeszteni kis fejére. Próbáljuk jobbról, balról, felfelé, lefelé, tartsa a füle, tartsa az orra, valami tartsa már ott a helyén! Ki gondolta volna, hogy a gyermek feje alkalmatlan arra, hogy megtartsa a helyén a gumiszalagot! Két sírás és egy hiszti után közösen belátjuk, hogy rajzszög nélkül nem fog ez menni. Végül Bobó teszi le, már alig szipogva: „Apa, hagyjuk a szemtakarót!”

KINEK ISMERŐS AZ ESTI HUZAVONA AZ ELPAKOLÁS KÖRÜL?

Most elmondom mi a legszuperebb és legbékésebb módja rávenni a gyerekeket, hogy rendet rakjanak!

Cserébe nem kérek nagy dolgot, csak hogy minden alkalommal, amikor eredményesen alkalmazod utalj át a számlámra 10 Ft-ot! :-) (számlaszám: 12345678-87654321 :-) )

A mesék fontosak a gyerekek számára. A mesék oldják, vigasztalják, megnyugtatják a gyereket.

De nem mindegy, hogy milyen az a mese!

Dr. Vekerdy Tamás szerint: "A látott mese, nem mese", ugyanis az leállítja a belső képalkotásukat.

Helyette "meséljünk fejből még akkor is, ha nem a saját mesénket mondjuk el! Nem baj, ha valakinek ez nem erőssége. El kell olvasni előre a mesét, és rosszabbul, keverve-kavarva az eseményeket, részleteket is kihagyva akár, de fejből elmondani."

Amikor először hallottam ezt a gondolatot egyrészt nagyon egyet tudtam érteni vele. Másfelől viszont "egy újabb teher"-nek éltem meg szülőként! (és az is! :-) ) Már az sem elég, ha jó meséket olvasunk fel?!

Lassan véget ér az egy hónapos szabadságom. Ideje átadnom a tapasztalataiból!

Sokakkal beszéltem ez alatt az idő alatt, és a többség azt mondta: „Jaj, de jó neked!”, „De irigyellek ezért a hónapért!”. A kérdés viszont az, hogy miért is ne tehetné ezt meg mindenki? Vagy legalább két hetet?

Nekem már nagyon kellett, és szerintem mindenki megérdemelne néha ennyi kis leeresztést! Kilépni a mókuskerékből, szusszanni, dolgokat elintézni, ügyeket lezárni.

Mert számomra ez volt az egészben a legfontosabb! Újra és jobban tudni, hogy ki is vagyok, mit akarok, miért akarom. Hogy nehogy elszaladjon mellettem az élet, és egyszer csak nyugdíjasan, megromlott egészséggel ráébredjek, hogy elfelejtettem élni!

 Mutatok ehhez kapcsolódóan egy megható kis filmet! Nézd meg. A végét is. És gondolkodj el rajta! 9 perc az egész.

My adventure book!
(Szerzői jogi védelem miatt csak 3 részletben megnézhető, de érdemes! Ez itt az 1. rész.)

Miért is annyira fontos néha pihenőt tartani?

Mert szerintem a hétköznapok pörgésében nem lehetünk teljesen önmagunk! Csak nagyon kevesek annyira tudatosak és van olyan munkájuk/hivatásuk, hogy közben saját magukra is eléggé figyeljenek!

Olyan egy ilyen pihenő, mint egy jól működő autónál a rendszeres éves szerviz!

Vajon milyen az „igazi” férfi?
Sziklakemény, izmos, tetoválással és szúrós tekintettel? Vagy szuper-családcentrikus, naphosszat csak játszik a gyerekekkel és alvásidőben kis köténykében muffint süt a délutáni gyerekzsúrra? Esetleg kezében sörrel meccset néz, és szőrös hasát vakargatva böffent néha? Esetleg ezek mind egyszerre? Vagy valami egész más?

Nemrég olvastam egy bevilágító összefoglalót, amelyik sok kérdésre választ adhat arról, mi a férfi fejlődési útja, amíg „átlagos férfiból” „VAD FÉRFI”-vé válik.
(A leírt gondolatok Richard Rohr – A férfi útja könyv alapján születtek.)

Ha az átlagos férfi csak a külsőségek felé fordul, konditeremben gyúrja az izmait, hajlakkal lövi be a sérót, de belül nem változik, akkor talán eljut a „hamis férfi” (alias macsó) státuszba. Ez azonban önmagában zsákutca.

Amennyiben egy férfi a valódi fejlődés útjára lép, akkor elkövetkezik…

AZ ELSŐ UTAZÁS – A NŐIESSÉGHEZ VEZETŐ ÚT

Ezen a ponton szerintem sok férfitársam felhördül és megijed:-), de kérlek olvass tovább! Nem kell megijedni a „csajos” oldaltól, sok lehetőséget tartogat annak megismerése!
És sok nő pedig örömmel tapsol: „Ez az, erre lenne szükségünk!”

Egy „hímnek” sem kell állandóan erősnek, mindenhatónak, hatalmasnak látszani és a legnagyobb lelki válság idején is viccelődni, és mosolyogva állandóan csak azt mondogatni: „ugyan, minden rendben, jól vagyok!”

Sok nő olyan férfit kíván magának, aki megérti őt, aki lágy és gyengéd is tud lenni, akivel beszélni lehet.
Hány, meg hány nő panaszát hallgattam végig az elmúlt tíz évben, ami arról szólt: „Nem vagyok képes a férjemmel/pasimmal igazán mély dolgokról beszélgetni! Nem képes megérteni engem, nem figyel oda az érzelmeire. És képtelen a saját érzéseiről beszélni!”

Az én nagymamám erősen túlsúlyos volt idősebb korában. Próbált lefogyni, de nem igazán ment neki. Kipróbált mindent, amit a TV-ben látott: mágneses karperecet, fülre tehető műanyag izét, természetgyógyászt stb., de semmi nem segített. Egyszer aztán elment egy belgyógyász barátunkhoz, aki töviről hegyire megvizsgálta, mindent megnézett, aztán így szólt, kicsit otromba hasonlattal:

„Magdi néni, magának nincsen semmi baja! Egyszerűen csak kevesebbet kéne ennie és akkor lemennek a kilók. És ne tessék azt mondani, hogy nem lehet. A fogolytáborokban is kevesebb ennivalót kaptak a foglyok és le is fogytak. Ilyen egyszerű!”

Hát asszem tényleg ilyen egyszerű az egész! :-)

De azért van még valami, ami nagyon megnehezíti a változtatást:
a MEGSZOKÁSAINK!

Ez az a bennünk élő "szabotőr", ami minden változtatást nagyon hatékonyan megállít, visszafordít amint teheti!

Lassan 7 teljes napja csinálom a méregtelenítő kúrát, ahol kis füzetecske igazít el pontosan, hogy mikor mit kell enni, hogyan, hányat, hány pohár vízzel…
És nagyon érdekes tapasztalás ilyen „kívülről kontrolláltan” étkezni:

Íme egy jókedvű kis film a több gyermekes szülők küzdelmeiről, kihívásairól, párkapcsolati örömeiről és nehézségeiről... Néhány résznél nagyon magunkra ismertünk! :-)

A film címe: 40 és annyi - Katt ide, vagy másold át:

http://redfly.us/watch.php?vid=313d412a7

Reggelizés két kicsi lurkóval (2012. Benu 10 hónapos, Bobó 3 éves) – bármiféle hasonlatosság a valósággal csak a véletlen műve lehet… :-D

5.45. Jó-jó, megyünk már. (Halkan: ki se látok a lukon, ma este tuti korán lefekszem aludni) Jó, várj, a kisöcsédet is viszem le, várnod kell egy picit. (kicsi, cumi, ruha összeszed, indulunk le). Nem, téged már nem tudlak ölbe venni, szépen használod a kicsi lábad… Most hol vagy, mostanáig neked volt annyira sürgős. Booldiii!

Szeretném elkerülni, hogy

épp testben épphogy élek… :-)

Szerintem egyszerű a képlet:

Éppen ezért egy 9 napos tisztító kúrába kezdtem!
Életemben először. Kicsit izgulok is.:-)

Szeretném – csupán! – lelki, párkapcsolati, pszichológiai oldalról megközelíteni, milyen veszélyei lehetnek a nemrég kihirdetett CSOK-nak (Családok Otthonteremtési Kedvezménye) és a három gyermekért „cserébe” felajánlott 10+10 millió forintos támogatásnak.
(Ne ijedj meg, nem fogok politizálni – sem most, sem később a blogban!)

Szerintem óriási veszély manapság, hogy hogyan képes egy pár 10 évig házasságban élni úgy, hogy közben három gyermek felnevelése hatalmas érzelmi és kapcsolati megterhelést is jelent!

Gondoljunk csak bele, hogy mi is történik, ha egy pár, akinek még nincs gyermeke bevállal hármat.
Tegyük fel egy éven belül megszületik az első gyermek, mert nagyon hatékonyak és ügyesek. :-) Aztán még három év múlva megérkezik a második lurkó. Minden szép, mindenki boldog.

De azért a csodás facebook postok mögött ennél keményebb az élet!
A párocskának 6-7 éve rámegy, hogy az első ultrahangos pöttyöcskétől, és a határtalan boldogságtól eljussanak az állandóan síró és has fájós újszülöttig, és kemény melóval végre egy cuki körmondatokban beszélő édes háromévest faragjanak!

Ez alatt a baráti kapcsolatok megritkulnak. Az ifjú férj keményen dolgozik a munkahelyen és segít otthon, s közben tekintete egyre többször mered ábrándosan a távolba, és baráti sörözéseket, és a régi álmokat vizionálja. Az asszonyka nem bír rendesen visszafogyni, frusztrált az állandó pelenkázástól és öltöztetéstől és ő is ábrándosan gondol arra, hogy egyszer majd újra dolgozik, pénzt keres és egy méternél magasabb emberekkel kommunikál.

"Apa mikor jössz, fiam mennem kell, vár a kötelesség..." (Zorán)

Küldöm ezt a dalt minden szülőnek, aki mondja néha: most nem érek rá, de majd később, később annyit játszunk...
Csak vigyázz, hogy az a "majd" el is jöjjön minél hamarabb!

Korábban megosztottam egy videót, amiben Nigel Marsh beszél saját élményeiről, amikor egy évig nem dolgozott. Elmesél egy délutánt, ami felnőtt fejjel nem túl különleges, a fia viszont élete egyik legcsodálatosabb napjának éli meg…

Én is hasonlót tapasztalok:

néha a nekünk apróságnak tűnő dolgok lesznek a legklasszabbak és legemlékezetesebbek a gyermekeknek.